A negyedik táncunknak kezdtünk neki.

Legalábbis kicsit alaposabban, mert egy-két napja már nézzük a tangó alaplépést. De már tudunk táncolni is, egy kis ritmusváltás is van már benne. Csak sajnos ehhez kicsi a hely. Néha olyan fasza lenne megindulni vele. Kíváncsi vagyok mennyire haladunk el benne, de még nagyon lelkesek vagyunk. Van, hogy este ismeretterjesztő film helyett is tánc lesson-onkat nézünk.

Az, hogy én nem tudom hogy építették meg, de hogy sikerült kilopni belőle mindent, az tuti.

Négy napja adták át, de már ráz. Csupa hepe-hupa. A széle sincs rendesen megcsinálva, csak felszórták ezzel a fehér kővel, ami azért fasza, mert fel lesz horva mind az útra. Amúgy az úton csak hetvennel lehet menni. Szóval bekaphatják.

ha a Jókai fele megyek a keleti elkerülőnek,

akkor is 10 perc, de akkor csak 7,3 km. Az idő változhat, mert csak úgy,mint az előző mérés, ez is reggel történt.

Mégpedig víz. A talpamon.

Annyit sikerült táncolni tegnap. Eléggé utálom is, hogy ilyen apróságok keresztbe tesznek nekem. A sport is ilyen. Amikor már faszán belendülsz, egyszer csak beesik egy térdműtét.

Végre átadták a keleti elkerülőt!

Kimértem, az az út, ami eddig 5,6km volt és minimum 13 percig tartott, most 11,4 km lett, és 10 percig tart. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez mutatni az üzemanyagfogyasztásomban. Amit viszont máris le tudtam mérni: sokkal kevésbé stresszes. Talán ha két autóval találkoztam egész úton. Viszont el kell jönni a fehérjefeldolgozó mellett, ami visszataszítóan büdös tud lenni. Ez majd inkább nyáron lesz probléma, akkor is délután. Jaj tényleg, van ott egy kereszteződés, lehet hogy ott még meg is kell állni várakozni. Ajajj!

Rocskenroje, Elvis Presley kuzmicskoje, gyévácski i málcsiki, come on everybody, skolnyiki, gurá, gurá, búgyet táncévátty! - ahogy én tudom.

Szép lassan - annyira nem is lassan - haladunk a táncban Anyukával. Különösen a rockyra feküdtünk rá, annak még akár hasznát is lehet venni. Most tanulunk egy rakás új figurát a Youtube-ról, de szép kényelmesen beindul a samba is. Bossa Nova-t meg már lazán táncolunk, igaz csak két lépést ismerünk belőle. De azzal jól vagyunk, forgunk jobbra-balra.

Nem értem, hogy egy viszonylag széles főúton miért kell 35-40-nel menni.

Jobban mondva vannak esetek, amikor érthető, na de olyan mértékben, ahogy ez itt megy? Olyan, mintha ebben a városban mindenkinek meg lenne aludva a szájában a tej. Az elsőbbségadás kötelező táblánál itt vagy 10 másodpercet még várnak a parasztok, mielőtt kifordulnak, pedig nem jön semmi. Teljesen tele van a tököm velük. Képtelenség normálisan haladni, mert mindig vagy egy bunkó, akitől nem lehet. És nem arról van szó, hogy betartják a szabályokat, a szabályokat én tartom be. Semmivel nem megyek gyorsabban, mint ahogy szabad - esetleg elvétve -, viszont amennyivel szabad menni, annyival szeretnék is!

Bővebben: Lassúak

Tegnap este kipróbáltuk a Sambá-t. Volt már Bossa Nova meg hat lépéses Rock And Roll is.

Maga a lépés nem nehéz szerintem, igaz, a dobos múltam miatt viszonylag könnyen értelmezem a hangsúlyokat. Az Aikido miatt meg a mozgást nem találom túl nehéznek. De azért még nagyon messze vagyok bármitől is. Mintha egy kicsivel könnyebben menne nekem, mint Anyukának, de szerintem ez csak látszólagos. Egyébként meg fizikailag nem egyszerű a dolog. Az ember azt gondolná, hogy tánci-tánci, meg minden, ehhez képest, a végére, különösen emiatt a Samba miatt, már nagyon lihegtünk meg izzadtunk mind a ketten. Így sportolásnak sem utolsó, ráadásul lényegesen élvezetesebb, mint a szobabiciklizés.

Kaptam egy könyvet, pedig nincs is szülinapom.

Utálom, amikor impulzusvásárló vagyok. Pedig most ezt történt, fölkeltette a figyelmem egy könyv, a franc se tudja már minek a kapcsán és de már meg is kelletett venni. Kapjam be ezért a kelletettért, mi? De legalább frankó volt a vasárnapom, ugyanis sajnos föl van piszkálva az agyam az új ismeretekre, ami lehet, hogy jól hangzik, de nem jó, és triviális, hogy a mobil-, meg IT világ eredménye. Haszna az nincs, csak a kényszer, hogy az új ismeretek által - amiket aztán elfelejt az ember gyorsan - az agy jutalmazó központja éber legyen, és mindig vágyjon az újra. Ahelyett, hogy csak lubizna.

A könyv címe a címben van. Néhány történeten keresztül boncolgatja az ántivilág egyik-másik szemétládájának a túlkapásait. Ahogy olvasgatom, azt kell mondjam: micsoda emberek vannak! Amúgy nem tudom miért érdekel a téma, de nem is érdekes. És az sem érdekes, hogy miért nem érdekes, hogy érdekel a téma.

Erről ennyit.

De ezúttal nem zene. Hanem társastánc.

Százezer éve tervezem, hogy beiratom magunkat társastánc tanfolyamra Anyukával. Már ki is néztem különben, hogy hova kellene, de még nem vett rá a lustaságom. Meg az időhiány. Egyébként lehet, soha nem is fog, mert gondoltam egyet...

Bővebben: Bossa Nova

És itt is van egy példa a sznobizmusra. Hátha a végére sikerül majd kitalálni pontosan, kit hívunk sznobnak.

A motorsznob az Aldi parkolóban melegítette a motorjának a gumijait. Régebben is láttam, hogy egyik-másik paraszt csinál ilyet és mindig piszok visszatetszőnek találtam, mert teljesen nyilvánvaló, hogy ez a kacsázó-gumimelegítő balfaszság csak valamiféle magamutogatás. Látta a Forma 1-ben, olvasta a motoros fórumokon, hogy ú, ez mennyire jó. Biztosabb a tapadás, meg a gumikopás is de fasza, meg hogy amúgy is milyen jót tesz a motornak, meg az atyaúristen, de kurva jó.

Bővebben: Motoros geci

Kéne csinálni egy ilyen sorozatot. Esetleg ha lesz kedvem...

Tegnap beszélgettük itthon, hogy mi is az a sznobizmust tulajdonképpen. Jobb híján nagyjából úgy fogalmaztam meg a dolgot, hogy olyan cselekvés, ami nem belülről, saját igényből fakad, hanem egy külső dolog leutánzása. Ennél pontosabban nem tudtam megfogalmazni, de most már azért sem keresek rá a legjobb barátomban, hogy mi a fene ez. A lényeg valahol itt van: a szemantika és a szintaktika szembetűnő balanszírozatlanságáról van szó.

Bővebben: Sznobizmus

Hogy mire ez a nagy megelevenedés, ugye-ugye-ugye?

Azért mert meguntam a Facebook-ot. Egy darabig publikálgattam ott is, de ott - nem tudom miféle kényszer ez - csak olyasmit lehetett, mint amit mindenki más is publikált, ilyen politikai cikkeket, meg mémeket, meg ésatöbbi. És akkor az ember meg várta, hogy likeolják-e vagy sem. És persze erre könnyű ráfüggeni, én meg nem nagyon akartam - de azért sikerült -, amúgy is tök szánalmasnak tartottam az egészet. Így aztán abbahagytam. Egyelőre ugyan nem töröltem a fiókomat - de ami késik, nem múlik -, de legalább a telefonomról töröltem az alkalmazást, amennyire csak lehet.

Bővebben: Facebook

...obrászat.

Ugyanis meg kelletett nyírni a fákat. Amit nem én csinálok persze. Viszont muszáj, mert ha minden jól menne, az idén eljönne az a pont, amikor megjön a napelemem. Elvileg már be van adva a tervdokumentáció a szolgáltató felé. Írjak róla többet is? Na jó.

Bővebben: Fasz...

Mert hogy azt vettem észre, hogy Spanyolországban vagyok.

Ennek örömére életemben először, élőben láttam az Atlanti-óceánt, ami amúgy nem egy olyan rossz élmény még akkor sem, ha tulajdonképpen dolgozni vagyok itt, és semmi lehetőségem nincs rá, hogy úgy nézzem meg, ahogy szeretném. Egy szó, mint száz: azért fasza. A pina gondolta volna amúgy, hogy fogok érezni bármit is, mert ilyen szempontból elég gáz pasas vagyok, de azért az kell mondjam, hogy kellemes élmény.

Nem politizálni fogok, csupán észreveszek valamit, a választás épp csak az ürügy.

Tehát magamnak jegyzet: Márki-Zay Péter nyert az időközi polgármesteri választáson, ami Hódmezővásárhelyen nagy meglepetésnek minősül. Ennyi előzmény kell, esemény van, fennforgás.

Bővebben: Esemény hangover

Jó volt.

Anyuka nagyon ügyesen megcsinálta. A kölkök meg fekete humoruknál voltak, mondták a kaja után, hogy akkor jöhet a kivégzés. Ezzel persze kicsit túlmentünk  jóízlés határán, de sebaj. Ugyanis a vacsi lehetőséget adott egy kis finom kitérőre, hogy elmondjam, milyen gáz lehet, ha valakit kivégeznek, és amit eszünk, azt ette ő is, aki többet az életében nem fog olyat enni, amilyet akar. Ellentétben velünk. Egy kis érzékenyítés. Ha valaki érti.

Na jó, egy kis előzetes a nemsokára érkező bűnügyi témájú posztból. Azaz mit is vacsorázunk?

Anyuka már nekiállt a vacsora elkészítésének, ami ma este parmezános csirke lesz alfredo pasztával. Utána fagyi, turmix és szőlőszörp. Furi nem? És miért morbid? Íme egy kis előzetes:

A híres fényképen, amit egy újságíró rejtett kamerával készített, Ruth Snyder látható a villamosszékben ülve. A sokkoló fotó címlapkép lett 1928-ban. Ruth Snyder-t férje meggyilkolásáért végezték ki. Ruth utolsó étele parmezános csirke volt és alfredo pasta (tészta), utána fagylalt, majd két turmix és tizenkét palack szőlőszörp.

Update:
Megettük

Folytatom az írást az Innen-onnan szekcióba.

Tegnap elkészült a Ted Bundy-s poszt, aki olvasta, tudja, hogy ez a Ted egy igazi geci volt. Ezért pihenésképpen, bár hasonló témakörben, egy lazább poszttal fogok jelentkezni legközelebb. Nem mintha kifogytam volna a nekrofil sorozatgyilkosokból, majd folytatom azt a series-t is. Ja, persze azért lehet, hogy közben lesznek festmények meg saját cuccok is. Meg még ki tudja mi.

Szóval nekiálltam fordítani egy kicsit, ezúttal egy könyvből, amit nagy nehézségek során sikerült letölteni az internetről. Úgy döntöttem, hogy egy rövidebb részt berakok ide szabadfordításban, mert elég érdekesnek találom. Az is lehet, hogy úgy fogom megcsinálni, mintha egy rendes cikk lenne egy rendes újságban. Na nem azért, mintha a Csányi Magazin nem lenne rendes újság, csak mert azért, mert hát azért na.

Eltelt egy hét. És már megint nem volt időm írni. Hulla fáradt szoktam lenni esténként.

Viszont örömmel tudatom, hogy előkészületben van a következő sorozatgyilkos, aki nem más, mint Ted Bundy. Nem is tudom. Egyre kevesebb érzelmem van ezekkel kapcsolatban. Megszoktam őket. Eleinte még irtóztam ezektől a hülyéktől, de most már elég egykedvűen nézem őket. Sőt! Bizonyos mértékű sajnálat is van bennem egyikük-másikuk iránt, mert a körülményeik tették azzá őket, amik. Ezzel persze nem mentegetni akarom őket, csak jelzem, hogy vannak bizonyos ok-okozati összefüggések. De ez a Ted! Ezt valamiért rühellem tiszta szívemből. Ez egy állat! Lehet, hogy azért, mert irtózatosan nagy a kontraszt a megjelenése és a cselekményei között. Vagy a franc tudja, majd ha itt lesz a poszt, eldöntitek. Azért persze próbálok tárgyilagos maradni, ami nem lesz nehéz, mert csupán fordításról van szó. Amivel hangulatot tudok gerjeszteni maximum az, ahogy összeválogatom a különböző cikkekből származó infókat. Na majd látjuk.

Rég jártam erre, pedig kedvem az lett volna.

Lett volna a fenét! Nagyon elfoglalt és stresszes voltam az elmúlt napokban, így nemigen jutottam ide, de nem is nagyon akartam. Viszont most jelentkezem megint, azzal a jó hírrel, hogy nekiálltam egy újabb sorozatgyilkosos poszt előkészítésének. Már fordítás alatt áll. A srác nem annyira tűnik gonosznak, mint a többi, de lehet, hogy csak azért, mert már megszoktam a témát. Viszont más szempontból elég érdekes, de majd meglátjuk, hogyan sikerült ezt implementálni.

Bővebben: Jelentkezem

Ugyanis le vagyok lakva. Azaz semmi időm.

Egy csomó gondom volt a cégnél is, szerencsére ezek javarésze egyelőre megoldódott. Ami nem, az meg még jelentős lobbi munkát követel. Itthon meg pihenés ment edzés hátán, meg egy kis köztes olvasás. Elkezdtem vasazni kissé, ami elég kimerítő annak ellenére, hogy csak néhány gyakorlatot csinálok épp csak néhány sorozattal, ugyanis mindezt egy óra szobabicajozás után kezdem csatak vizesen. Viszont máris jobban érzem magam. Ma kimozdultam én is egy kicsit - nem nagyon szeretek a rengeteg humanoid miatt -, és meglepően könnyűek voltak a lépteim, energikusnak éreztem magam. Ez persze azért is van, mert amikor utoljára voltam kint, akkor elég gyengusz lehettem és ahhoz képest számottevő a különbség. Tervezem, hogy megjavíttatom a futópadot. Vagy megcsinálom én. Az a baj, hogy deszkát kell eszkábáltatni hozzá, ami nem lenne ügy, de fogalmam sincs, hogy mi az a réteg, amivel be kell vonni, hogy csúszós legyen. És akkor lehetne futni is egy kicsit. Persze csak módjával a térdeim miatt.

Na nézzük, rááll-e a kezem a fordításra!

Kifogytam a sorozatomból. Azaz vége lett.

A Glitch-et néztem, és annak most egyelőre annyi. Viszont kellett valami a szobabicajozáshoz, gondoltam belenézek  Mindhunter-be. Igazából nem szeretem annyira a krimiket, de úgy tűnt, hogy ez valami psychiatry vonatkozású téma lesz, talán némi serial killer-ezéssel megtöltve. Meg is néztem egy részt, nem voltam hasra esve, de arra jó, hogy ne unatkozzak, míg bringázok. Viszont ma! A folytatás! Ed Kemper-rel beszélgettek benne! Teljesen felvillanyozott, úgyhogy elhatároztam, hogy a Nekrofil Sorozatgyilkosos sorozat első, kevésbé sikerült darabjait, így az Ed Kemper-est is kiegészítem. Mondjuk nem is tudom mire számítottam, ebben a nagy internetes világban: ha akarod, ha nem, az kerül eléd, amit szeretnél. Megvan ennek is a maga oka, de erről majd talán máskor.

Lesz melóm hétvégére. Mondjuk így sosem leszek kész.

Hogy csinálnám-e? Ezt boncolgatom.

Nem csinálnám. Nemcsak azért, mert gyenge vagyok az ilyesmihez, de a helyzet az, hogy elég kötött a komfortzónám is. Illetve...

Szóval néha egy-egy beszélgetés során felmerült ez a kérdés, és akkortájt - ez még évekkel ezelőtt volt -, úgy voltam vele, hogy például a bungy jumping-ot nem próbálnám ki. (Vegyük lazára az extrém sport fogalmát ezúttal!) Viszont az ejtőernyőzést igen. Ma már nem csinálnám meg azt sem, de azért ha választanom kellene, akkor még mindig inkább ezt választanám, mint a bungy-t. Mondjuk erősen visszatartana, hogy valószínűleg tandemben kellene ugranom, hozzákötve egy másik emberhez, brr... Viszont van valami, amit lehet, hogy kipróbálnék, de itt már tényleg inkább az extrémen van a hangsúly.

Bővebben: Extrém sport